Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bemutatkozás: Nyugdíjas okleveles villamosmérnök, okleveles külkereskedelmi közgazdász-mérnök vagyok. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1957. év nyarán szereztem műszaki oklevelemet, az 1956. októberi forradalmi események  miatt ugyanis egy szemeszter átkerült az 1957. évre.  A közgazdasági oklevelemet is Budapesten, munka mellett, a Marx Károly Közgazdaságtudomány Egyetemen, levelező tagozaton szereztem, 1962.-ben. Első munkahelyem az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára lett, mely akkor az elektronikus műszerek fejlesztéseinek és a számítástechnikai kutatás/fejlesztések bölcsője volt, ahol kezdetben a cég  kutató mérnöke, az oszcilloszkóp gyártmány-fejlesztési laboratórium vezetője voltam. Kutató mérnöki munkámat megszakította a Szovjetúnióba történt tartós vállalati kiküldetésem, ahol főleg az általam és a munkatársaim által konstruált elektronikus hiradástechnikai és orvosi műszerek, oszcilloszkópok, (EKG és EEG családok) szervizelésével, vevőszolgálati feladatainak ellátásával, komplex műszaki kiszolgálásával foglalkoztam.  A hiradástechnikai felhasználó vállalatok számára, az orvostechnikai műszaki kiszolgáló szervezet, és a "Medtechnika" mérnökeinek kérésére az általunk kifejlesztett  orvosi műszereket felhasználó személyzet (orvosok, nővérek, kórházi műszaki szakemberek) számára - orosz nyelvű -  szimpoziumokat volt szükséges tartanom, mivel mi magunk az ország hatalmas méretei, szervizszolgálatunk igen csekély, összesen három főből  álló személyi állománya miatt csak a felhasználók egy kis töredédék részét  tudtuk kiszolgálni. Előadásaim szerkesztett szövegét a "Medtechnika" sokszorosította és körözte a hatáskörébe tartozó egészségügyi szolgáltatók számára.  

 

Szovjetúnióból hazatérve, 1968.-ban áthelyezésre kerültem a Kohó-és Gépipari Minisztérium Nemzetközi Együttműködési Főosztályára, ahol a magyar hiradás- és számítástechnikai ipar, a műszeripar iparfelügyeleti, nemzetközi kooperációs és ágazati tervezési tevékenységének minisztériumi előkészítő munkálataival foglalkoztam.

 

1973.-ban áthelyeztek az Országos Tervhivatal Ipari Főcsoportjának Gépipari  Ágazati Osztályára, ahol  az ágazat  nemzetgazdasági  tervezési és  nemzetközi együttműködési kérdéseivel, ágazatközi egyeztetési feladatatok előkészítésével foglalkoztam.

 

1977.-ben tartós vállalati kiküldetést vállaltam Bécsben, a Magyar Nagykövetség Kereskedelmi Osztályán (Magyar Kereskedelmi Kirendeltségen), ahol a magyar elektronikai alkatrész-, műszer-, professzionális hiradás- és számítástechnikai ipar kirendeltségi kereskedelmi, valamint  kooperációs feladaival foglalkoztam.

 

1980.-ban Bécsből hazatérve a Medicor Művek és vele társult vállalatok közös, komplett kórház és komplett egészségügyi szolgáltató rendszerek tervezési és értékesítési irodájába kerültem (EKER), ahol az ezzel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztam.  

 

Ezt követően, 1984.-ben áthelyeztek az Elektromodul Külkereskedelmi Vállalat Államközi Főosztályára, ahol a főosztály vezetésével bíztak meg. Itt három évig dolgoztam, végül rövid ideig a Ganz Mávag oktatási leányvállalatánál vállaltam munkát, innen is mentem nyugdíjba.

 

Nyugdíjas koromban még mintegy 15 évig nyugdíjas, mellékfoglalkozású egyéni vállalkozói irodát tartottam fenn, műszaki-kereskedelmi  marketing feladatokkal foglalkoztam. Szerződéses kapcsolatom volt közel 4 évig a Mikromed magyar-szovjet vegyes vállalattal, ahol a marketing igazgató, később a vezérigazgató műszaki-gazdasági tanácsadói feladatát láttam el. Valamivel több, mint  3 évig a Konverta Kft. foglalkoztatott, ahol a vállalat Marketing Irodáját vezettem és a  vállalati igazgató műszaki-gazdasági tanácsadói feladatait is elláttam. Nyugdíjba vonulásom után a fentiekben említett vállalatokon kívül több vállalattal is voltam rövidebb-hosszabb szerződéses kapcsolatban, így pédául  az Irodatechnikai Vállalttal is, melynek az egri Kft.-jét rövid időre vezettem is. Nyelvtudásaim tárgyalási szinten, melyekből állami szakmai anyaggal bővített nyelvvizsgával is rendelkezem: német és orosz, de a szakirodalom angol nyelvű kiadványait is fel tudom használni.

 

Hobbim a számítástechnika, informatika, az autók, bel-és külföldi üdülés, utazás, barkácsolás, kertészkedés szigetmonostori kertes házamban, régebben az egri szépasszonyvölgy zártkertemben. Utóbbit, bármennyire is szeretném, ma már a korom miatt nem tudom ellátni.

 

Családi viszonyaim: Hitvesem Dolly, okleveles gyógyszerész, még ma is aktívan dolgozik. Egyetlen fiúgyermekünk van: László, okl. gépésztechnikus.

 

 

 

 

 

 

 

Elérhetőségem

2010.11.28